Új Erasmus+ pályázat a Bicskei Csokonai Általános Iskolában

A Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2017-ben az Európai Unió támogatásával és egy olasz vezető-koordinátorral új Erasmus+ Stratégiai Partnerség programba kezdett bele. 2018 októberében az iskola közel 40 vendéget fogad, hogy programjuk, mely a PANTA REI nevet viseli és a résztvevő országok turisztikailag nem kiemelt régióival foglalkozik, következő lépese megvalósuljon. Találkozójuk során a környék nevezetességeit tekintik meg, első sorban természeti kincseket és turista útvonalakat. De természetesen nem maradhat ki az iskolalátogatás és egy budapesti városnézés sem.

A Tempus Közalapítvány és az Európai Unió által támogatott Erasmus+ nem csak stratégiai partnerségeket támogat. 2018-ban a Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola sikeresen pályázott az Erasmus+ ún. Mobilitási projektjére is "Tartsunk lépést a Világgal" címen. Az iskola tanárainak lehetőséget adva ezzel a folyamatos módszertani megújulásra, az európai szintű kitekintésre és új módszer elsajátítására. A két évre elnyert 20 mobilitás lehetővé teszi, hogy 4 tanár idegen nyelvi tudását növelje, 2 tanár új tanítási módszert tanuljon és 14-en pedig olyan iskolákat látogathassanak meg Európában, ahol ötleteket gyűjthetnek szaktudásuk bővítésére. A hospitálásokon résztvevő tanárok Finnországba, Portugáliába, Ausztriába, Spanyolországba, Izlandra és Görögországba utaznak majd, hogy megismerjék az országok oktatási rendszerét, tanulmányozzák az informatikai fejlettségüket, betekintést nyerjenek a kompetencia alapú oktatás szakmai hátterébe és elsajátítsák egy új módszer, a CLIL (Content and Language Integrated Learning vagyis a tartalom alapú nyelvoktatás) módszerét. A tanárok továbbképzését a tanulók motivációjának növelése érdekében tartjuk szükségesnek.  Köszönetünket fejezzük ki a pályázat megírásáért Pató Csabáné Szebényi Éva és Glückné Buzás Ildikó kolléganőnek.

The School
2060 Bicske

Szent Isván út 42.
photogallerycsokonai@gmail.com
+36 22 412 836

Information

photogallerycsokonai@gmail.com

Programjaink időrendje:

2018/2019-es tanév:

  • Módszertani továbbképzés Egyesült Királyság 2018. 07.22.-08.04.
  • Tanítási gyakorlat Spanyolország 2018.11.05.-16.
  • Intézménylátogatás Ausztria 2018.12.09.-15.
  • Intézménylátogatás Izland 2019.03.04.-08.
  • Intézménylátogatás Finnország 2019.03.25.-29.
  • Intézménylátogatás Spanyolország 2019.04. 08.-12.
  • Nyelvtanfolyam "Angol" Írország 2019.06.30.-07.13.
  • Módszertani továbbképzés Egyesült Királyság 2019.07.21.-08.03.
  • Nyelvtanfolyam Spanyol 2019.08.12.-16.

2019/2020 tanév:

  • Intézménylátogatás Portugália 2019.09.23.-27.
  • Nyelvtanfolyam "Német" Ausztria 2019.09.30.-10.11.
  • Nyelvtanfolyam "Orosz" Lettország 2019.10.13.-26.
  • Intézménylátogatás Görögország 2020.01.13.-17.
  • Tanítási gyakorlat Görögország 2020.01.13.-24.

Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Primary School

Our town, Bicske, which has 12.000 inhabitants is 36km far from the capital of Hungary. Our public school is the only school is maintained by the state government in town. It has 532 students and 72 teachers. Since 2011 our lower and upper primary classes work separately in two buildings, each with about 250 students. 

Our school has already taken part in a Comenius multilateral project. With new projects, we would like to work together with our partners, help and support each other. Share knowledge, traditions, and experiences about our countries and find similarities between us. We would like to involve students with special needs and talented students as well. Our main aim to develop various skills and competencies are needed today. We would like to achieve and transcend aims in terms of international cooperation, exchanges, project-work as planned in the curricula. We have high-level maths and national language teaching in our school and we teach English and German in small groups too. Our school organizes also a holiday camp each year for students who want to protect the environment.

A Bicskei Csokonai Vitáz Mihály Általános Iskola

2003-ban alakult két iskola összevonásából. Az új vezetés mind a mai napig igyekszik megőrizni a régi iskolák hagyományait, de innovatív fejlesztéssel próbálja megfeleltetni az iskolát a modern kor elvárásainak is. Az iskola 532 fő diákja és 72 fő pedagógusa két különálló épületben végzi napi feladatát. A 2011-es integráció óta a közel 100 éves iskolaépületben kapott helyet az alsó tagozat, a felső tagozat pedig a modernebb bár felújításra szoruló épületben tanul. Évfolyamonként 4 tanuló csoport működik. Az integráció fontos lépése az alsó tagozaton a fedőórák rendszerének kialakítása, melyben naponta 4 órában tanulócsoportonként két tanító dolgozik párhuzamosan. Ez teszi lehetővé a folyamatos felzárkóztatást és a fakultációs sáv segítségével a tehetséggondozást. A magas színvonalú oktatáshoz hozzájárul a negyedik évfolyamtól bevezetett nívó csoportos matematika valamint magyar nyelv és irodalom tanítása. Az idegen nyelv oktatása a negyedik évfolyamtól kezdődően osztályonként bontott csoportokban folyik. A 2013/2014-es tanévtől pedig már 1-3. osztályban is lehetőség van választható fakultáció keretében az idegen nyelv tanulására. Pályázat útján 2011-ben iskolánk 19 interaktív táblával gazdagodott, melyeket mind az alsó mind a felső tagozaton aktívan alkalmaznak tanítóink, tanáraink. A felső tagozaton szaktantermeket hoztunk létre külön a biológia-földrajz, kémia-fizika, rajz és ének tantárgyak számára. Bár iskolánk nem tartozik az ország hátrányos régiói közé, tanulóink 20%-a roma származású. A hátrányos helyzetű, valamint sajátos nevelési igényű tanulóink (39 fő + 128 fő BTM) fejlesztését 7 fő fejlesztő pedagógus végzi rendkívül magas színvonalon. Az iskola kihasználja a város nyújtotta lehetőségeket, így tanuló csoportjaink rendszeres úszásoktatásban részesülnek a város tanuszodájában. Diákjaink minden évben számos megmérettetésen, versenyen vesznek részt. Nemzetközi kapcsolatainkat tekintve 1997 óta működik testvériskolai kapcsolatunk Altshausen német település Herzog-Phillip-Verbandschule iskolájával és 2003 óta az erdélyi Réty Antos János iskolájával. 2011 óta aktív résztvevői vagyunk két Comenius iskolai együttműködési projektnek, mellyel diákjaink már eljuthattak Szlovéniába, Olaszországba ill. Lengyelországba is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezek által a projektek által is bővüljön látókörük és Európa aktív polgáraivá váljanak.

Iskolánk honlapja elérhető itt.